Waxholm és Oscar Frediksborg



Waxholm



A német Helmuth von Moltke tábornagy életében állítólag kétszer kacagott. Egyszer az anyósa temetésén, másodszor akkor, amikor meglátta Vaxholm erődítményét.

 

A szárazföld fokozatos kiemelkedésével egyidejűleg egymás után váltak hajózásra alkalmatlanná a vikingidők óta használt vízi utak, csatornák. A XV századtól kezdve a Stockholmba tartó vízi forgalom gyakorlatilag kizárólag a Rindö sziget két oldalán húzódó szorosokon folyt. A Vaxĺ és Rindő szigetek közti szorost Waxholm vára (A térképen "Kastellet"), míg a Rindö és Wärmdö szigetek közötti húzódó  „Oxdjupet” szorost Fredrik Oscarsborg vára őrizte.



Waxholm térkép



 

Az első Vaxholmi őrtorony 1560-ban készült el. A stratégiai helyen épült várból aránylag kevés erővel sikerül elijesztették a Stockholmba ellenséges szándékkal igyekvőket. 1598-ban például Zsigmond svéd-lengyel király hajóhada volt kénytelen visszafordulni. Az idegen hajóknak meg kellett várniuk, amíg a gyorsfutár meg nem hozta Stockholm várából az engedélyt a behajózásra.

 

Gusztáv Vasa 1548-ban elrendelte az Oxdjupet betömését. A rendelet célja az volt, hogy Stockholmba egyedül a stratégiai jelentőségű Vaxholm mellett lehessen bejutni. Az Oxdjupet betömésébe 1549-ben kezdtek neki. Addig is, amíg betömték, Warmdö északnyugati részen 1724-35 között emelték Oscar Fredriksborg 11 méter vastag falakkal védett erődítményét. Az Oxdjupeten a feltöltés után (1839) negyven éven keresztül száraz lábbal lehetett átkelni.

 

A Vaxholmi erődítmény fegyház is volt. Híres vendége volt XIV. Károly János engedetlen tábornoka, a Finnországi háború hőse, Carl Georg von Döbeln tábornok (1758-1820), aki az itt töltött év alatt nemcsak a szolgái, hanem a parancsnok, és közkatonák életét is megkeserítette. Előfordult, hogy a katonák gyakorlatoztatását átvette a pipogya őrmestertől. Kérdéses volt, hogy ki a fegyőr és ki a fogoly.

 

Miután Oscar Fredriksborg kiszolgálta magát, szükségessé vált Vaxholm erődítményének a modernizálása. Lebontották, helyére1863-ban két méter vastag külső falakkal ellátott gránitkolosszust emeltek. Az építkezés több mint két évtizeden keresztül folyt, ezalatt a haditechnika is fejlődött. Von Moltke 1872-ben a svédek felkérésére érkezett Waxholmba, hogy próbalövéseket adjon le az új várra. A 150 méterre lehorgonyzott páncélos ágyújának 24 centis lövedékei játszva átütötték a várfalat.

 

A hajók idővel egyre nagyobbak lettek, nem tudtak áthatolni a négy méter mély Vaxholmi szoroson. 1880-ban 40 aknával 5 méter mély, 100 méter széles csatornát robbantottak a 300 év fáradságos munkájával betömött Oxdjupet szorosban. Hasonló műveleteknek köszönhetően 1919-ben 10 méter, végül 1950-ben 20 méter mély és 200 méter széles lett a szoros.

 

A nagy hajók jelenleg is az Oxdjupet-szoroson (Ökör-árkon) keresztül jutnak Stockholmba. A Brödstycket - Kenyérszelet - szigeten elhelyezett, nyáron napelemmel működő világítótorony felügyelete alatt haladnak keresztül a Finnországba tartó komphajók, az óriási teherhajók, és egyesek szerint a hadititkok után kémkedo orosz tengeralattjárók. A sekélyebb merülésű hajók a Södertälje-csatornán és a Hammarby-zsilipen verekszik fel magukat Stockholmba.




Elérhetőség Stockholmból:

 

A 670-es autóbusz a Műszaki egyetemtől (T-Tekniska högskolan) indul Waxholmba. Az út 35 percet tart. A buszra a vörös metró a dandeydi kórháznál (T-Danderyds sjukhus) is fel lehet szállni. Waxholmból a 688-as busszal lehet - Rindő szigetén keresztül – az Oscar Fredriksborg erődhöz jutni (22 perc). A buszt komp viszi át az Oxdjupet-en. Az 5 perces gyalogjárásra levő erődítmény tetején ősrégi optikai telegráf díszeleg.

 

Visszafelé Waxholból ugyancsak a 670-es busszal, vagy pedig a Waxholm-társaság (Waxholmsbolaget) az óránként induló gőzhajóival utazhatunk. A hajók Stockholm központjában, vagy a Grand Hotel vagy pedig a Drámai színház előtt kötnek ki.