Alpok az Óceánban - A Lofoten-szigetek


svolvaergeita


 

Az Atlanti Óceánból kiemelkedő Lofoten szigetcsoport az Északi-sarkkörtől északra, a 67 és a 68 szélességi fokok között fekszik. Éghajlatát a partok mellett végigsimuló Golf áramlat határozza meg. A telek enyhék, a nyarak hűvösek. A hőmérséklet júliusban és augusztusban meghaladhatja a huszonöt fokot is, de ha a nap elé felhő kerül, akkor pillanatok alatt 14-15 fokra süllyed. (A nyári rekordhőmérsékletet, 30 fokot 1963. júliusában mérték.)

 

A 600-1000 méter magas, fekete cukorsüveg formájú sziklákból álló, száz kilométer hosszú "Lofoten-fal" tövében eltörpülnek az öblök vizében álló cölöpökre épült, vörösre festett halásztanyák, a rorbuk. A szélvédett völgyeiken nyírfák és fenyők kapaszkodnak meg a zöld hegyoldalban, a lapályos részeken hatalmas, fehér bálákba gyűjtik a juhoknak és kecskéknek gyűjtött szénát. A nap május 27 és július 15 között nem megy le. Az éjféli napfénynek megvan a böjtje, a novembertől január közepéig tartó sarki éjszaka folyamán a nap nem emelkedik a láthatár fölé. Csak az északi fény, és a narancsvörös déli égbolt világít.

 

A szigeteken élő 25000 lakos legfontosabb jövedelmi forrása a skrei – az ivarérett tőkehal - februártól áprilisig tartó halászata. Az arktikus tőkehal - gadus morhua - decemberben indul a Barents-tengerből, hogy 800 km-es vándorlás után Lofoten partjai mellett bukkanjon fel. A közel harmincezer helybéli, valamint Norvégia más tájairól idesereglett halász évente több mint harmincmillió tőkehalat fog ki. A hűvös nyár, az állandó szél, tökéletes körülményeket biztosít a halszárításhoz, ezért a tőkehal egy részét a parton épített állványokra aggatva szárítják. A fahasábhoz hasonlító halmúmiákat nagyságuk, illatuk és színük alapján három fő osztályba szortírozzák: Prima, Sekunda és Tertia (vagy Afrika). A szárított-tőkehal - norvégül stokkfisk, angolul stockfish, olaszul stoccofisso - legnagyobb részét az olaszok vásárolják fel.


 

A szárazföldből kinyúló karhoz hasonlító, gyöngyként felfűzött szigetek - Austvĺgöy, Gimsöy, Vestvĺgöy, Flakstadöy Moskenöy, Vaeröy és Röst - a zsebnaptár térképén alig látszanak, Norvégia térképének pedig azon a részén találhatók, amely lelóg az asztalról.


Lofoten térképe


 

Austvĺgöy szigetén van Lofoten legnagyobb települése, Svolvaer. Innen indulnak a Bodőbe, a Vesterĺlen szigetekre, és a Narvikba tartó kompok, valamint a norvég partokat járó, hatalmas Hurtigruten hajók. Svolvaer temetője fölött kecskeszarv alakú hegycsúcs, a Svolvaergeita magaslik. (A geit kecskét jelent norvégül.) Ismert hegymászó próba az egyik "szarv" megmászása után, háromszáz méter magasban átugorni a másikra. A "Geita" mögötti hegygerincre vezető kavicsos, helyenként nehezen járható ösvény - sti - a temető melletti bozótosban kezdődik.


 

Svolvaerből nyáron háromóránként indul hajókirándulás a közeli Trollfjordba. Egy órányi hajókázás után a sétahajó észrevétlenül siklik be a Raftsundetből nyíló fjord szűk bejáratán a több száz méteres, meredek sziklafalakkal körülvett katlanba. A kormányos kereplőre hasonlító horgászfelszerelést, juksát oszt ki a turisták között. A favillára tekert vastag zsinór végére heringet utánzó, ezüstösre festett, arasznyi nehezék és egy hármas horog van kötve.  Miután a nehezék földet ért, ritmikusan kell emelgetni. Halászszezonban az egymást taposó tőkehalak azonnal ráharapnak. Semmi mást nem kell tenni, mint feltekerni a zsinórt, és a halat a csónakba rántani. (A technika fejlődésével külön csévélő gépet fejlesztettek ki. Amikor a visszhang elvén működő műszer, az ekolod halrajt jelez, akkor beállítják a mélységet, és a várható zsákmány függvényében a csévélés sebességét.)


 

1890 márciusában a tőkehal beszorult a Trollfjordba. A nagy gőzhajók tulajdonosai távírón értesültek az eseményről, és elállták a fjord bejáratát az aratásra siető kis halászhajók előtt. A juksa-halászok sem hagyták annyiban, és szorgalmasan nyesegették a „nagyok” hálóit, miközben a fjord vize "forrott" a tőkehaltól. A halászháborút Johan Bojer a Den siste vikingen (1921), azaz 1Az utolsó viking című könyvében, Gunnar Berg pedig a Trollfjord ütközete című, több részes olajfestményén örökítette meg.


 

Gunnar Berg (1863-1918) festményei a Svolvaerhez tartozó Svinöya szigetén, a hídfő melletti képtárban tekinthetők meg. Svinöya sziget csúcsához tőkehalszárító állványok között vezet az út. A tengerbe nyúló móló végén, kis zátonyon búcsút intő halászfeleség szobra áll.

 

A Kabelvĺg-i 1templom helyén emeltette Öystein király Lofoten első templomát. (Az évszázadok alatt legalább öt templom égett le.) Lofotenen nem terem meg épületfa, ezért az 1200 férőhelyű, sárgára festett templomot Trondheimben szabták ki, és itt állították össze 1898-ban. (Az "IKEA templomnak" kiváló az akusztikája, ami máskülönben nem jellemző a dongatemplomokra.)


 

Kabelvĺg főteréről meredek utca, a Doktorbakke vezet a közeli Breidablikk csúcson álló Öystein király (1088-1122) szobrához. Öysten rendelte el az első rorbuk építését a lofoteni halászatra érkező norvég halászok számára. A Breidablikkről lelátni  Storvĺganra, az egykori főváros, Vágar helyén épült településre. Storvĺganban van a tőkehalhalászat történetét bemutató Lofotmúzeum, a Lofotakvárium, és az Kaase Espolin Johnson (1907-1994) grafikus galériája. (Leghíresebb műve a „Lány gramofonnal”, 1941ből.)

 

Henningsvaer - vagy ahogy még szokták nevezni: „Norvégia Velencéje” - Svolvaertól délre, félórányi autóútra van. A művészek és az alpinisták kedvenc városkája, a Lofotent a szárazföldről elválasztó Vestfjordenbe benyúló félszigeten fekszik. Henningsvaer kikötőjében van az alpinisták szállója, a Den Siste Vikingen, és a Hegymászó kávézó (Klatterkaffe).


 

Gimsöy szigetén van Lofoten egyedüli - igaz csak kilenc lyukas - golfpályája. (Ütésnél be kell számolni az orkánszerű szelet.) A lankás sziget színfoltja az Austvĺgöy szigetre vezető Gimsöybrua híd.

 

Vestvĺgöy szigeten, Borgban építették fel Észak-Skandinávia legnagyobb ismert viking házának az alapjaira a Lofotr Viking múzeumot. (Turistacsapda: a berendezés nagy része hamisítvány.) A közeli magaslaton az 1987-ben felszentelt, modern Borge-templom áll.


 

A sziget keleti partján, Stamsundban van a világ egyik leghíresebb hosztelje, a szimpatikus Justad "vandrarhemje".


 

Vestvĺgöyt a kanyargós Nappstraumstunnel alagút köti össze Flakstad szigettel. A Nappból indul a kőkorszaki halászok lakóhelyéhez vezető turistaút, a „Flakstad-kiránduló ösvény”. A 70 m széles és 20 méter mély barlangot halászhajók téli menedékhelynek használhatták, ezért felfedezője, Storbĺthallarennak, azaz "Nagy hajó-tartónak" nevezte el.

 

Flakstad kommün központja a világoszöld vizű öböllel és fehér homokstranddal büszkélkedő Ramberg. A közelben áll Flakstad hagyma alakú kupolás temploma, előtte festői szépségű temetővel. A Flakstadból Nesland felé vezető út mellett Toshikatsu Endo szobra, az öt méter magas, terméskőből rakott óriáshenger, az Epitáfium áll. A szobor Flakstad kommün hozzájárulása az 1988-ban meghirdetett „Kulturlandskap Nordland” - Nordland Kultúrvidék - tervezetnek, amelynek célja a művészetnek a természetbe való szerves beépítése.


 

Sundba a Moskenesöyára vezető Kĺkernbrua hídfőjénél kell letérni. Három rozzant épület közötti térségben szigonyágyú, a tengerparton bálnavadász szigonyos szobra áll. Sund kovácsának, az öreg Hans Gjertsennek a műhelyében kovácsoltvas kormoránokat lehet vásárolni. Egy félreeső házikóban régi, de még működő hajómotorok ritmikusan pöfögnek.


 

Nusfjord sokak szerint Lofoten legszebb halászfalva. A cölöpökre épült halászkikötőben levő, ínyencfalatokat kínáló Oriana vendéglő a nevét egy Nusfjordba bejegyzett hajóról kapta. Az étlapon többek között bálnahúsos és tőkehalnyelves szendvics, halleves és tőkehalból készült lecsó (bacalao) szerepel.


 

A Moskenesöy szigetén levő Reine az 1300 lakost számláló Moskenes kommün központja. A világ legszebb helyének tartott helyiség mellett magasló Gjertinden csúcs (821 m) alatti hegyhátról az egyik irányban az Atlanti-óceánra, a másik irányban pedig a Lofoten-szigetek csipkés hegyeire nyílik lélegzetelállító kilátás. Moskenesöy óceán felöli oldalán levő, gigantikus természetes katedrálishoz, a Refsvikhula-barlanghoz vízi úton, motorcsónakos kirándulással lehet eljutni. 


 

Az országút Ĺ–ban ér véget. A hangulatos falu vörösre festett faházai a Norvég Halászfalu Múzeumhoz tartoznak.


A távolban magasló lakatlan Mosken sziget szikláitól csupán a világ leghírhedtebb tengeri örvénye, a Vernét megihlető Malström választ el. ”A Malström! Rettenetesebb szó nem üthette meg fülünket ebben a mindennél rettenetesebb helyzetben. A norvég part legveszedelmesebb szakaszán járunk! S a Nautilust abban a pillanatban ragadja el az örvénylő áramlat, amikor csónakunk elszakadni készül a hajótól."

 

Moskenes kikötőjében áll a hely híres szülöttének, Birger Eriksennek a mellszobra. Birger Eriksen az Oslofjord közepén levő, Oslóba vezető tengeri utat őrző Oscarsborg parancsnoka volt. 1940. április 9-én a Birger Eriksen parancsára leadott 28 cm-es lövedékek telibe találták a német flotta élén haladó, 206 m hosszú Blücher nehézcirkálót. (A Mózes, Áron és Jézsua névre keresztelt, kivénhedt Krupp-ágyúkat a norvégok 1892-ben vásárolták a németektől.) 800 katona és gestapós fulladt az Oslo-fjord jéghideg vizébe. A német flotta megtorpant, és a norvég királyi család, valamint a norvég kormány tagjai elmenekülhettek Oslóból.


 

Moskenesből az évszakonként változó menetrend szerint járó komp 2,5 óra alatt teszi meg az utat Lofotenhez tartozó Vaeröy legnagyobb településébe, a 750 lelket számláló Sörlandba. A közeli Mĺstad öbölben levő szikla az északi lundára kíváncsi madárnézők paradicsoma. Az 1989 óta védett északi lunda sarki madár. Norvég neve lundefugl, angolul puffin. Repülő szivarnak és tenger papagájának is szokták nevezni. Az sarki lunda vándormadár, visszatértét minden év júniusának első hetében a „Lundafesztivállal” ünneplik meg.

 

A mĺstadiak a lundát rókához hasonló testalkatú, vöröses szőrzetű, hajlékony nyakú lunda-kutyával vadászták. A lunda-kutya teljesen hátra tudja hajtania fejét, és a sarki lunda sziklába vájt, szűk járataiban is meg tud fordulni. (2000 lunda-kutyát tartanak számon az egész világon.) Mĺstadi hagyomány a tengeri sas kézzel fogása is. A versenyzők báránybelsőségeket raktak ki a sziklákra, és elrejtőztek a hasadékokban. A csalira szálló sast elkapták, és a nyakát kitekerték. (Meg lehet tekinteni a „sasfogók” egykori rejtekhelyeit, az Örnefangerhullene-ket.)

 

Vaeröytől délre fekszik a Lofoten-szigetlánc utolsó szeme, az ornitológusok paradicsoma, a hat kilométer hosszú, lapos Röst, és a hozzá tartozó 365 apróbb sziget. Pietro Querini innen vitte magával Olaszországba a szárított tőkehalat. A hajótörött Querinire és bajtársaira a lofoteni halászok 1432-ben találtak a Röst szigetcsoporthoz tartozó lakatlan szigetecskén, Sandöya-n. Az agyonfázott olaszok túlélték a hajótörést, és az első adandó alkalommal követték a szárított tőkehalat szállító halászokat Bergenbe. (Querini leírása a legrégebbi írásos dokumentum Lofoten szigetekről.)


Napnyugta Henningsvaerben


 

Hegedűs Zsolt, Az Utazó, 2003